Miután
hazaértünk a fotózásról volt időnk kifújni magunkat. Ahogy azt az előző
bejegyzésben írtam, az időjárás miatt rövidebb ideig tartott a fotózás,
mint terveztük. Így kb. 13:30 körül hazaértünk. De az események leírása
előtt nézzük meg megint a menetrendet:
|
ANETT
|
ZSOLTI
|
14:00
|
Hazamenni -
ebéd
|
14:30
|
Elindulni
|
14:45
|
Odaérni az
anyakönyvvezetőhöz
|
15:00
|
Anyakönyvvezető
|
16:00
|
Templom
|
17:00
|
Fényképezés
|
18:30
|
Vacsora
|
Amikor hazaértünk az volt az első dolgom, hogy kibújtam a ruhából, pontosabban a szoknyából, és elmentem wc-re. Ezt nálunk máshogy nem is lehetett volna kivitelezni, kicsi a toalett. Felvettem egy laza nadrágot, és egy pólót, hogy le ne egyem magam. Elég érdekesen néztem ki, főleg, hogy ebben az időben érkezett haza tesóm Zsolti szüleivel.
Miután nyugodtan megebédeltünk, jöhetett a készülődés, a szoknyám újra felvétele, a fűző ismételt meghúzása.
Lementünk a kocsikhoz, ahol kiderült a nap legnagyobb problémája: Zsolti tanúja késésben volt. Ekkor már a kocsiban ültem, és minden bajom volt. Úgy éreztem késésben vagyunk, a ruhám hirtelen kicsi lett rám, szorított ahol lehetett. Végül az a döntés született, hogy anya ott maradt a háznál és várta a fuvart, mi pedig elindultunk az anyakönyvvezetőhöz.
Mikor megérkeztünk a násznép egy része már ott várt minket. Mi behajthattunk az udvarba, Zsolti pedig rokkant kártyával a Városház térre. A násznép a váróban volt, mi pedig az előtérben, ahol az egyik hölgy segítőkészen megnyugtatott, hogy az előttünk lévők még késésben vannak. Ez az idő épp elég volt arra, hogy a tanú és anya időben megérkezzen. Ez volt az a pont, ahol teljesen megnyugodtam. A ruhám is jó lett rám. :)
Az egyik hölgy odajött hozzánk és elkért mindent, amit vinni kellett: a személyi- és lakcímkártyát, a homoköntéshez a hozzávalókat, a zenei CD-t, a gyűrűpárnát, rajta a gyűrűkkel, és a szülőköszöntő virágot. Itt mondtuk el, hogy alkoholmentes pezsgővel szeretnénk koccintani.
Amikor lejött az előttünk lévő pár, mi is felmehettünk. A násznép elfoglalta a helyét a teremben, mi pedig várakoztunk egy kicsit.
Amikor megszólalt a bevonuló zene, elkezdődött minden. Az addigi összes izgalmam és aggodalmam elszállt. Semmi olyat nem éreztem, amiket pl vizsgahelyzetekben éreztem. Semmi izgalom, semmi idegesség, nem volt tenyérizzadás, vagy gyomorgörcs. Csak a mély nyugalom.
Bevonultunk, én a jobb oldalon, Zsolti a balomon, mögöttünk a tanúk. Senki ne kérdezze tőlem, hogy mit és mikor mondott az anyakönyvvezető, nem emlékszem. Pár dolog kicsit kiesett.
Miután bementünk, az anyakönyvvezető mondott pár szót, majd felálltunk, és megkérdezte a törvényben előírt kérdést (Kijelenti -e ön, XY, hogy az itt megjelent ZZ-vel házasságot köt? ), amire jól hallható IGEN-nel kellett válaszolni.
Ezt követte a homoköntés, amikor az életünk egyesítésének szimbólumaként összeöntöttük a kétféle homokot. Ennek tapasztalatát szeretném veletek megosztani. Aki ezt választja, annak nagyon fontos, hogy figyeljen a másikra. Figyeljetek arra, hogy a másik mennyi homokot öntött már ki. Tudom, hogy nehéz, hiszen akármilyen edényt választ az ember, nem könnyű az izgalmak közepette beleönteni a homokot. Nálunk az volt a gond, hogy én sokkal gyorsabban öntöttem, mint Zsolti. (Vagy ő öntötte lassabban, mint én.) A végére emiatt nekem hamarabb elfogyott a homok, mint Zsoltinak, és nagyon sok került a tetejére a barna homokból.
Ezután jött a gyűrűhúzás. Itt senki sem mondja, hogy csókoljátok meg egymást, legalább is nekünk nem mondta senki (legalább is nem emlékszem), de mi a gyűrű felhúzása után adtunk egy rövid csókot egymásnak.
Majd ezt követte az aláírás. Először a menyasszony, akinek a teljes, férjezett nevét kell aláírni, majd a vőlegény, végül a tanúk.
Ezek után az anyakönyvvezető mondott egy szöveget a házasságról, a boldogságról.
A hivatalos része után következett a szülőköszöntés, amelyen átadtuk a virágokat, külön-külön a szüleinknek. Mi ezt követően cseréltünk, és pár ölelés keretében a másikunk szüleihez is odamentünk.
A szertartás végén pedig következett a koccintás. Az asztal mellett körbeálltunk, és mindenki koccintott mindenkivel. Itt hívom fel a házasulandók figyelmét, hogy akármennyire szomjasak vagytok, NE igyátok meg az egészet. A fotók között jól mutat az olyan, amelyiken még van pár korty a pohárban és úgy koccint az ifjú pár.
A szertartás után lementünk a váróba, ahol a vendégek gratulálhattak nekünk. Itt készült néhány csoportkép, ami jó volt, majd kicsit később kifejtem miért.
A gratulációk után indultunk el a templomhoz. Ez nem volt átgondolva, hogy hogyan jutunk át. Hiszen mi két kocsival voltunk, amibe a nagyszüleimnek és az anyósoméknak kellett beszállni, hiszen nehézkesen mozognak. A két sofőr pedig az öcsém, és a párom volt. Így a násznép többi része, velem az élen, sétált. Összességében ez nem volt gond, csak kicsit átgondolatlan volt az egész. Szóval fontos tanács: arra is gondolni kell, hogy a násznép hogyan fog eljutni A-ból B-be.
A templomnál volt még időnk, mert az előttünk lévő pár még bent volt. Itt beszélgettünk egy kicsit, és vártunk. Még befutott pár vendég ide is.
A templomba először Zsolti vonult be az anyukájával, majd én apával, mögöttünk pedig a tanúk. Itt én a bal, Zsolt a jobb oldalra került.
Katolikus templomi esküvő lévén ennek is meg volt a maga menete. Először könyörgés, ezután a szentlecke (Szeretet himnusz), majd evangélium volt.
Ezután jött a fogadalom. Először Zsoltinak, majd nekem tette fel a kérdéseket. A kérdésekben benne volt a válasz.
- N., megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss?
- Ígéred-e, hogy leendő feleségedet tiszteled és szereted, amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?
- Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságotokat?
- Ígéred-e, hogy Krisztusnak és az ő egyházának törvényei szerint neveled őket?
Ennek rész volt még egy nyilatkozat, a tulajdonképpeni házassági szentség kiszolgáltatása a másik felé. Ekkor kötötte össze a pap a kezünket a stólával. A házasság szentsége az egyetlen olyan szentség, melyet nem az egyház szolgáltat ki, hanem a felek egymásnak.
Pap: N., nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház színe előtt, akarod-e a jelenlevő N.-t feleségül venni?
Vőlegény: Akarom!
Pap: Mondd tehát utánam: N., - Isten szent színe előtt - feleségül veszlek.
Pap: N., nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház színe előtt, akarsz-e a jelenlevő N.-hez feleségül menni?
Menyasszony: Akarok!
Pap: Mondd tehát utánam: N., - Isten szent színe előtt - feleségül megyek hozzád.
Ezt a rész követi az eskü. Itt kapnak szerepet a tanúk, nekem a bal oldalamon, Zsoltinak a jobb oldalán állt a tanú, kezében egy feszülettel, amelyre rá kellett tenni a kezünket, és úgy, egymás szemébe nézve elmondani az esküt. Először Zsolti, majd én.
"Isten engem úgy segéljen, Nagyasszonyunk a boldogságos
Szűz Mária és Istennek minden szentjei,
(csak a vőlegény) hogy a jelenlévő N.-t szeretem,
szeretetből vettem feleségül
(csak a menyasszony) hogy a jelenlévő N.-t szeretem,
szeretetből mentem hozzá feleségül
Isten rendelése szerint, az Anyaszentegyház törvénye
szerint, és hogy őt el nem hagyom holtomiglan-holtáiglan
semmiféle bajában.
Isten engem úgy segéljen!"
Az eskü után következett a gyűrűhúzás. A gyűrűt meg kellett csókolni, majd azt három részletben felhúzni. Az alatta lévő szöveg is három részletben lett elmondva:
(először a vőlegény, majd a menyasszony)
"N. - viseld ezt a gyűrűt - szeretetem és hűségem jeléül: - az Atya, - a Fiú - és a Szentlélek nevében!"
Ezt egy rövid könyörgés követte, majd a nászáldás. Mi letérdeltünk az előttünk lévő térdeplőre. A pap a kezünkbe adott egy gyertyát. A kántor az Ave Maria-t játszotta az orgonán, miközben a pap elmondta a szöveget. Ezt követően pedig a kántor el is énekelte azt.
A záró áldást követően kivonultunk a templomból. Előttünk szirmot szórt a barátnőm, Krisztina lánya. Közöttünk a pap volt, úgy vonultunk ki.
Ezt követte a templom előtti rizsszórás, pár csoportkép, és a gratulációk.
Terveink szerint a Hősök terén készítettünk volna pár csoportképet, ilyen "mindenki mindenkivel" képet. A helyzet viszont az volt, hogy a násznép szétszéledt. Az apósom nem volt túl jól (cukros szegény), anya sietett a vacsorát előkészíteni, a nagyszüleim át se jöttek az úton. Ha nem készül kép az anyakönyvvezetőnél, nem is lenne csoportképünk. Utólag visszagondolva pedig ott álltunk a templom előtt és vártunk, de senkinek eszébe nem jutott, hogy készítsen csoportképeket. Jó persze, készült pár kép, de nem olyanok, vagyis inkább nem úgy. Mindenki zavart volt, benne volt a hangulatban. Erre nem figyeltünk. Persze, tervezve volt a sok rokonos kép, de nem annyi, és nem úgy sikerült. Bár belegondolva mindenkivel készítettünk képet.
A vacsora csendes volt és könnyed. Nem volt nagyon szórakoztató, vagy vad, nagy buli, csak egy csendes, családias vacsora. A kaja finom volt, a torta csodás. Csak az alkohol nem fogyott.
Összességében semmit nem bántam meg úgy, hogy sírjak miatta/utána.
A nap tökéletes volt.
