2012. december 28., péntek

Eljegyzés


Sikerült összehozni végre egy olyan napot, amikor a két család, a Suba és a Kovács teljes létszámában együtt tudott lenni, és így megejthettük a hivatalos eljegyzést.


A lánykérés, térdelősen, meg volt júniusban, a karika gyűrűink megérkeztek szeptemberben, és felhúzhattuk őket december 24-én, családi körülmények között.

Zsolti szépen, határozottan, és tiszteletteljesen elkért apától (és anyától), apa pedig a szavakat keresve, engem nagyon zavarba hozva odaadott.

Szebb karácsonyi ajándék nem is kellett volna. :)


A kép összefoglaló következik:


A gyűrűhúzás


Az "első" csók



A gratulációk:








Az első "hivatalos" képek a gyűrűről







Mivel befejeztem az egyetemet, így sokkal több időm lesz az esküvővel foglalkozni, így remélhetőleg a bejegyzések száma is nőni fog, vagy legalábbis sűrűbben fogok jelentkezni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése