Beszámoló - Szertartás

Miután hazaértünk a fotózásról volt időnk kifújni magunkat. Ahogy azt az előző bejegyzésben írtam, az időjárás miatt rövidebb ideig tartott a fotózás, mint terveztük. Így kb. 13:30 körül hazaértünk. De az események leírása előtt nézzük meg megint a menetrendet:

	ANETT	ZSOLTI
14:00	Hazamenni - ebéd
14:30	Elindulni
14:45	Odaérni az anyakönyvvezetőhöz
15:00	Anyakönyvvezető
16:00	Templom
17:00	Fényképezés
18:30	Vacsora

Amikor hazaértünk az volt az első dolgom, hogy kibújtam a ruhából, pontosabban a szoknyából, és elmentem wc-re. Ezt nálunk máshogy nem is lehetett volna kivitelezni, kicsi a toalett. Felvettem egy laza nadrágot, és egy pólót, hogy le ne egyem magam. Elég érdekesen néztem ki, főleg, hogy ebben az időben érkezett haza tesóm Zsolti szüleivel.

Miután nyugodtan megebédeltünk, jöhetett a készülődés, a szoknyám újra felvétele, a fűző ismételt meghúzása.

Lementünk a kocsikhoz, ahol kiderült a nap legnagyobb problémája: Zsolti tanúja késésben volt. Ekkor már a kocsiban ültem, és minden bajom volt. Úgy éreztem késésben vagyunk, a ruhám hirtelen kicsi lett rám, szorított ahol lehetett. Végül az a döntés született, hogy anya ott maradt a háznál és várta a fuvart, mi pedig elindultunk az anyakönyvvezetőhöz. 

Mikor megérkeztünk a násznép egy része már ott várt minket. Mi behajthattunk az udvarba, Zsolti pedig rokkant kártyával a Városház térre. A násznép a váróban volt, mi pedig az előtérben, ahol az egyik hölgy segítőkészen megnyugtatott, hogy az előttünk lévők még késésben vannak. Ez az idő épp elég volt arra, hogy a tanú és anya időben megérkezzen. Ez volt az a pont, ahol teljesen megnyugodtam. A ruhám is jó lett rám. :)

Az egyik hölgy odajött hozzánk és elkért mindent, amit vinni kellett: a személyi- és lakcímkártyát, a homoköntéshez a hozzávalókat, a zenei CD-t, a gyűrűpárnát, rajta a gyűrűkkel, és a szülőköszöntő virágot. Itt mondtuk el, hogy alkoholmentes pezsgővel szeretnénk koccintani.

Amikor lejött az előttünk lévő pár, mi is felmehettünk. A násznép elfoglalta a helyét a teremben, mi pedig várakoztunk egy kicsit. 

Amikor megszólalt a bevonuló zene, elkezdődött minden. Az addigi összes izgalmam és aggodalmam elszállt. Semmi olyat nem éreztem, amiket pl vizsgahelyzetekben éreztem. Semmi izgalom, semmi idegesség, nem volt tenyérizzadás, vagy gyomorgörcs. Csak a mély nyugalom.

Bevonultunk, én a jobb oldalon, Zsolti a balomon, mögöttünk a tanúk. Senki ne kérdezze tőlem, hogy mit és mikor mondott az anyakönyvvezető, nem emlékszem. Pár dolog kicsit kiesett.

Miután bementünk, az anyakönyvvezető mondott pár szót, majd felálltunk, és megkérdezte a törvényben előírt kérdést (Kijelenti -e ön, XY, hogy az itt megjelent ZZ-vel házasságot köt? ), amire jól hallható IGEN-nel kellett válaszolni.

Ezt követte a homoköntés, amikor az életünk egyesítésének szimbólumaként összeöntöttük a kétféle homokot. Ennek tapasztalatát szeretném veletek megosztani. Aki ezt választja, annak nagyon fontos, hogy figyeljen a másikra. Figyeljetek arra, hogy a másik mennyi homokot öntött már ki. Tudom, hogy nehéz, hiszen akármilyen edényt választ az ember, nem könnyű az izgalmak közepette beleönteni a homokot. Nálunk az volt a gond, hogy én sokkal gyorsabban öntöttem, mint Zsolti. (Vagy ő öntötte lassabban, mint én.) A végére emiatt nekem hamarabb elfogyott a homok, mint Zsoltinak, és nagyon sok került a tetejére a barna homokból.

Ezután jött a gyűrűhúzás. Itt senki sem mondja, hogy csókoljátok meg egymást, legalább is nekünk nem mondta senki (legalább is nem emlékszem), de mi a gyűrű felhúzása után adtunk egy rövid csókot egymásnak.

Majd ezt követte az aláírás. Először a menyasszony, akinek a teljes, férjezett nevét kell aláírni, majd a vőlegény, végül a tanúk.

Ezek után az anyakönyvvezető mondott egy szöveget a házasságról, a boldogságról. 

A hivatalos része után következett a szülőköszöntés, amelyen átadtuk a virágokat, külön-külön a szüleinknek. Mi ezt követően cseréltünk, és pár ölelés keretében a másikunk szüleihez is odamentünk.

A szertartás végén pedig következett a koccintás. Az asztal mellett körbeálltunk, és mindenki koccintott mindenkivel. Itt hívom fel a házasulandók figyelmét, hogy akármennyire szomjasak vagytok, NE igyátok meg az egészet. A fotók között jól mutat az olyan, amelyiken még van pár korty a pohárban és úgy koccint az ifjú pár.

A szertartás után lementünk a váróba, ahol a vendégek gratulálhattak nekünk. Itt készült néhány csoportkép, ami jó volt, majd kicsit később kifejtem miért.

A gratulációk után indultunk el a templomhoz. Ez nem volt átgondolva, hogy hogyan jutunk át. Hiszen mi két kocsival voltunk, amibe a nagyszüleimnek és az anyósoméknak kellett beszállni, hiszen nehézkesen mozognak. A két sofőr pedig az öcsém, és a párom volt. Így a násznép többi része, velem az élen, sétált. Összességében ez nem volt gond, csak kicsit átgondolatlan volt az egész. Szóval fontos tanács: arra is gondolni kell, hogy a násznép hogyan fog eljutni A-ból B-be.

A templomnál volt még időnk, mert az előttünk lévő pár még bent volt. Itt beszélgettünk egy kicsit, és vártunk. Még befutott pár vendég ide is.

A templomba először Zsolti vonult be az anyukájával, majd én apával, mögöttünk pedig a tanúk. Itt én a bal, Zsolt a jobb oldalra került.

Katolikus templomi esküvő lévén ennek is meg volt a maga menete. Először könyörgés, ezután a szentlecke (Szeretet himnusz), majd evangélium volt.

Ezután jött a fogadalom. Először Zsoltinak, majd nekem tette fel a kérdéseket. A kérdésekben benne volt a válasz. 

• N., megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss?
• Ígéred-e, hogy leendő feleségedet tiszteled és szereted, amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?
• Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságotokat?
• Ígéred-e, hogy Krisztusnak és az ő egyházának törvényei szerint neveled őket?

Ennek rész volt még egy nyilatkozat, a tulajdonképpeni házassági szentség kiszolgáltatása a másik felé. Ekkor kötötte össze a pap a kezünket a stólával. A házasság szentsége az egyetlen olyan szentség, melyet nem az egyház szolgáltat ki, hanem a felek egymásnak.

Pap: N., nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház színe előtt, akarod-e a jelenlevő N.-t feleségül venni? Vőlegény: Akarom!
 
Pap: Mondd tehát utánam: N., - Isten szent színe előtt - feleségül veszlek.
 
Pap: N., nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház színe előtt, akarsz-e a jelenlevő N.-hez feleségül menni? Menyasszony: Akarok!
 
Pap: Mondd tehát utánam: N., - Isten szent színe előtt - feleségül megyek hozzád.

Ezt a rész követi az eskü. Itt kapnak szerepet a tanúk, nekem a bal oldalamon, Zsoltinak a jobb oldalán állt a tanú, kezében egy feszülettel, amelyre rá kellett tenni a kezünket, és úgy, egymás szemébe nézve elmondani az esküt. Először Zsolti, majd én.

"Isten engem úgy segéljen, Nagyasszonyunk a boldogságos Szűz Mária és Istennek minden szentjei,

(csak a vőlegény) hogy a jelenlévő N.-t szeretem, szeretetből vettem feleségül

(csak a menyasszony) hogy a jelenlévő N.-t szeretem, szeretetből mentem hozzá feleségül

 Isten rendelése szerint, az Anyaszentegyház törvénye szerint, és hogy őt el nem hagyom holtomiglan-holtáiglan semmiféle bajában.

Isten engem úgy segéljen!"

Az eskü után következett a gyűrűhúzás. A gyűrűt meg kellett csókolni, majd azt három részletben felhúzni. Az alatta lévő szöveg is három részletben lett elmondva:

(először a vőlegény, majd a menyasszony)
"N. - viseld ezt a gyűrűt - szeretetem és hűségem jeléül: - az Atya, - a Fiú - és a Szentlélek nevében!"

Ezt egy rövid könyörgés követte, majd a nászáldás. Mi letérdeltünk az előttünk lévő térdeplőre. A pap a kezünkbe adott egy gyertyát. A kántor az Ave Maria-t játszotta az orgonán, miközben a pap elmondta a szöveget. Ezt követően pedig a kántor el is énekelte azt.

A záró áldást követően kivonultunk a templomból. Előttünk szirmot szórt a barátnőm, Krisztina lánya. Közöttünk a pap volt, úgy vonultunk ki.

Ezt követte a templom előtti rizsszórás, pár csoportkép, és a gratulációk.

Terveink szerint a Hősök terén készítettünk volna pár csoportképet, ilyen "mindenki mindenkivel" képet. A helyzet viszont az volt, hogy a násznép szétszéledt. Az apósom nem volt túl jól (cukros szegény), anya sietett a vacsorát előkészíteni, a nagyszüleim át se jöttek az úton. Ha nem készül kép az anyakönyvvezetőnél, nem is lenne csoportképünk. Utólag visszagondolva pedig ott álltunk a templom előtt és vártunk, de senkinek eszébe nem jutott, hogy készítsen csoportképeket. Jó persze, készült pár kép, de nem olyanok, vagyis inkább nem úgy. Mindenki zavart volt, benne volt a hangulatban. Erre nem figyeltünk. Persze, tervezve volt a sok rokonos kép, de nem annyi, és nem úgy sikerült. Bár belegondolva mindenkivel készítettünk képet. 

A vacsora csendes volt és könnyed. Nem volt nagyon szórakoztató, vagy vad, nagy buli, csak egy csendes, családias vacsora. A kaja finom volt, a torta csodás. Csak az alkohol nem fogyott. 

Összességében semmit nem bántam meg úgy, hogy sírjak miatta/utána. 

A nap tökéletes volt.

Beszámoló - Fotózás

Eljött az ideje, hogy megírjam az összefoglalókat az esküvőről. Igyekszem időrendben haladni, és a tapasztalataimat megírni. Az események sorrendjében haladva akkor szombat reggellel kell kezdenem. De emlékeztetőül bemásolom a "nagy nap menetét":

	ANETT	ZSOLTI
6:15	Fodrász - mosás
6:30	Sminkes
7:00	Fodrász - Berakás és búra
8:00	Fodrász - Feltűzés	Elmenni a virágért
9:00	Haza	Hazahozni Anettet
9:15	Reggeli
9:30	Felöltözni
9:45	A fotós jön - ház előtti fotók
10:00	Zenepalota
	Fotózás - Virágóra, Erzsébet-tér, Népkert

Elég korán keltem, mert 6:15-re már a fodrásznál kellett lennem. Amikor felkeltem, ettem egy kicsit. Ezt minden menyasszonynak javaslom. Akármilyen nehéz, és akármennyire nem kívánja a szervezet, enni kell. Én is csak egy csupasz zsemlét ettem, és hozzá ittam egy pohár teát. Nem volt nagyon laktató, de volt a gyomromban valami.

A fodrász tőlünk gyalog 20 percre van. Mehettem volna villamossal is, de jót tett a reggeli séta, a csípős hideg levegő.

Mikor odaértem, a fodrászom már ott volt, ami nyugtatólag hatott. Egy "gyors" hajmosás után becsavarta a hajam, majd felfeküdtem a sminkes asztalra. Valahogy kikapcsolt az agyam, nem gondolkoztam. Még jó, hogy néha ki kellett nyitni a szemem, mert tuti elaludtam volna az asztalon. :)

Miután kész lett a smink, átültem a búra alá. Kezembe vettem a könyvemet, és olvastam. Ez is kikapcsolta az agyam, nem aggódtam, vagy idegeskedtem. Miután megszáradtam, kezdődhetett az átalakulás. Kikerültek a csavarók, és bekerültek a hullámcsattok, hajdíszek. Formát öltött az esküvői frizurám, amit hajsütővassal átsütött a fodrász és hajlakkal is megerősített. A végén pedig belekerült a fátyol.

Zsolti eljött értem, és kocsival mentünk haza, ami gyors megoldás volt. De itt szeretném megjegyezni az első tapasztalatomat. Attól, hogy eljött értem, haza is kellett érni, ami idő, főleg kocsival, mert a lámpákkal, a X irányba kanyarodni tilos táblákkal nem számoltam. Így egy kicsit később értünk haza, mint terveztem. (10-15 perc nagyon sokat számít)

Amint hazaértünk, kezdődött a kapkodás. Zsoltinak az öltönyt adtam a kezébe, és küldtem át a másik szobába. A ruhámat akartam a csomagolásból kibontani, amikor észrevettem a csokromat, a szülőköszöntőt és a kitűzőket. A nagy izgalomban, és kapkodásban eszembe se jutott, hogy lefényképezzem. (ez az egyik dolog, amit bánok). Tökéletesek voltak, pont olyanok, amilyet szerettem volna. 

Anya segített felöltözni, pontosabban anya öltöztetett fel. Én csak álltam, és vártam. Közben annyit tudtam tenni, hogy felvettem a fülbevalót, a nyakláncot, és a kesztyűt. 

Anyának nem volt könnyű dolga. Ahányszor voltunk próbán, mindig nézte, hogy hogyan kell befűzni, de Zsófi ezerszer csinálta, anya először. Ennek ellenére sikeres volt az öltözködés. Mivel apa Zsoltinak segített, és senki más nem volt otthon, így az öltöztetés folyamatáról se készült fotó. (ez a másik, amit hiányzott)
Miután felöltöztem, magamhoz vettem egy kis kaját, vizet, a szütyőmet, a csokromat és Zsolti kitűzőjét és elindultam. Mivel "első pillantás" fotók is készültek, így anya is lejött velem, hogy ne legyen a kezemben pl. ásványvizes üveg. Anya kiszólt, hogy itt vagyok, kezdhetjük. Miután a fotós a megfelelő helyre állította Zsolti, ki is léphettem a lépcsőházból. Pár kép után Zsolti megfordult. Elmondhatatlan amit éreztem. Amit láttam a szemében, azt semmilyen kép, vagy szó nem tudja visszaadni. Mindketten elérzékenyültünk, de szavak nélkül értettük egymást. 

A zavaromat pár esőcsepp oldotta fel. Zsolti kezébe adtam a csokromat és feltűztem neki a kitűzőjét, majd behúztam az esőről. Bár ez lehet, hogy fordítva történt. :)

Ezután autóba ültünk, irány a Zenepalota. Ez az épület elképesztő. Gyönyörű, tiszta, szépen lett felújítva, alig tudtunk betelni vele. 

Először a hangversenyterembe mentünk be. Nem tudom szavakba önteni, ezt látni kell. A zongora, az erkély, a széksorok, a festések, gyönyörű. 

Készült kép a zongoránál, Zsolti játszott rajta, én áhítattal néztem. Álltunk a zongora mögött, ültünk előtte a dobogón, álltunk a kovácsoltvas berakású falnál. Zsolti állt a színpadon, én előtte, és a kezembe adta a csokromat. Ültünk a nézőtér elején, közepén, álltunk az ablakban.

Ezt követően elmentünk a lépcsőhöz, annak a tetejénél készültek képek. Zsolti felült a szélére én álltam előtte. Utána volt pár lépcsős kép, ahogy Zsolti állt az alján, én pedig lépkedtem felé.

Ezután átmentünk egy másik részre, ahol a liftben készült pár kép. Én sminkeltem, Zsolti pedig az óráját nézve türelmetlenkedett. :)

Ezzel a résszel szemben volt egy levezető lépcső, amit nyitott "ablakos" rész volt, kovácsoltvas korláttal. Ezekbe az ablakokba álltunk be, hol külön, hol együtt.

Majd lementünk egy kiállító részbe, aminek a közepén táncoltunk, Máté pedig fentről fényképezett.

Még itt készült pár kép, a lépcső alján, például úgy, hogy én Zsolti mögött álltam, és a vállára támaszkodtam.

Ezután átsétáltunk a virágórához, és eközben készült pár esernyővel sétálós kép. Mivel akkor épp a Cinefest volt, így nem nagyon volt lehetőségünk ott fotózni, bár az jól esett, hogy mindenki megtapsolt, mosolygott, felajánlottak a egy cserkészcsapatot is a képekhez.

Átmentünk az Erzsébet-térre, ahol a hídnál készítettünk képeket. A lámpaoszlopnál, a pad mellett. Az uszoda bejáratánál is készültek esernyős képek.

A fotózás végén pedig átmentünk a Városház térre, ahol leültünk a padra, illetve van ott egy régi telefonfülke, aminek hiányzik az üvege. Annál álltunk, abból hajoltunk ki, vagy én abban telefonáltam, miközben Zsolti kint mobilozott.

Mivel az időjárás nem volt kegyes hozzánk, és esett egy kicsit, így a Népkertbe már nem mentünk el. De emiatt hamarabb fejeztük be egy órával a fotózást, így volt egy kis időnk átszellemülni, és felkészülni a szertartásokra.